1967. március 21-én született, Kikindán (Vajdaságban), ahol gyermekként az első kosárlabda lépéseket is megtette. Hosszú és sikerekben gazdag sportkarriere a számos eredményeket tárja elénk.
Többek között Jugoszláv válogatott volt junior és kadettként egyaránt, európai- valamint
világbajnok társaival mint amilyen Divac, Djordjevic, Radja, Kukoc és még sok más.
Négy éven keresztül az Amerikai Egyesült Államokban sikeressen sportolt és tanult, majd egyetemi diplomát szerzett.
Európai karriere a belgrádi Partizán klubban kezdődött. A hazai szurkolók és a sportszakemberek a jó játékáról és az aktiv lövéseiről ma is emlegetik.
A hazai Partizán után, Arisban, Panatinaikosban , Panioniosban (Görögország), Polti Cantuban (Olaszország), Choletben (Franciaország) majd Cabitel Hihonban (Spanyolország) játszott.
Megnyerte a Görög -bajnokságot, a Görög és az Európa kupa mérkőzést, valamint Panatinaikosszal az Europai- bajnokságot.